Megfejtette a brüsszeli lap: fellélegezhet Orbán, hamarosan minden a tervek szerint alakulhat

„Hamarosan újabb potenciális szövetségese lehet Magyarországnak” – állapította meg a Brussel Signal.

Andrius Kubilius szerint az egyik gond, hogy az USA és az EU túl kevés támogatást ad Ukrajnának.
Andrius Kubilius a második világháború tanulságaira hivatkozva öt olyan történelmi hibát sorolt fel, amelyeket a nyugati országok elkövethetnek az orosz-ukrán háborúban – számol be a Portfolio az Ukrajinszka Pravda cikke alapján. Az Európai Bizottság védelmi és űrkutatási biztosa a kijevi biztonsági konferencián az alábbi pontokat említette meg:
* Túl kevés támogatást adnak Ukrajnának: az Egyesült Államok és az EU országai összesen GDP-jük kevesebb mint 0,1 százalékát költötték Ukrajnára, miközben az ukránok az oroszok ellen harcolva a Nyugatot is védik.
* „Valaki” képtelen világosan megkülönböztetni az agresszort és az áldozatot a háborúban. Itt Donald Trump amerikai elnökre utalhatott a litván politikus.
* A háború után jó kapcsolatokban reménykedni Vlagyimir Putyinnal.
* A Krím megszállásának elismerése, Kubilius emlékeztetett, 1938-ban a nyugati hatalmak – elsősorban Neville Chamberlain brit miniszterelnök – engedtek Adolf Hitler Csehszlovákiával kapcsolatos terveinek, ami felbátorította a náci diktátort a háború elindítására.
* Az ukrán NATO-csatlakozás lehetőségének megtagadása.
Nyitóképünk: Mandiner-archív
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
A magyar külügyminiszter előre figyelmeztetett.
Nem nézi jó szemmel Magyarország válaszlépését Andrij Szibiha.
Nem finomkodott az ukrán külügyminiszter.